A kóstoló során nyilvánvalóvá vált, hogy bár vannak kiemelkedő tételek minden borvidékről, sok bor keserű tanninokat és koncentrációhiányt mutatott.
Mert pezsgőzni egész évben érdemes.
A Pezsgő Szalonnal folytatódik a Winelovers tematikus rendezvényeinek sora. Az idei nyár kezdetén a prémium borkóstolókat szervező csoport azt szeretné minél több borkedvelőnek bebizonyítani, hogy pezsgőspalackot nemcsak születésnapi ünnepségeken és decemberben érdemes bontani, hanem az év bármely napján. Sőt, a nyári szezon kifejezetten jó lehetőséget kínál arra, hogy próbára tegyük, milyen üdítő lehet egy jól behűtött gyöngyöző vagy habzóbor a kánikulában.
A Winelovers csoport a korábbi években megszervezett tematikus borkóstolóinak sorát 2015-ben két új eseménnyel bővítette. A márciusban lezajló Tokaj Grand rendezvénysorozat mellett az idei másik újdonság a Pezsgő Szalon, amely júniusban országszerte kínál buborékokra hangolt programokat, ajánlatokat. A hónap természetesen ez alkalommal sem lenne teljes a Budapesten lezajló Nagy Pezsgő Kóstoló nélkül, amelynek június 20-án a Corinthia Hotel Budapest ad majd otthont.
Ráhangolódásként röviden összefoglaljuk az egyes itthon elfogadott buborékos borkategóriák közötti különbségeket, hiszen ez egy összetett és sokszínű világ, amely legalább olyan sokféle alkalmat és fogást kísérhet, mint a megszokott, buborékmentes, úgynevezett csendes borok.
A gyöngyöző bor buboréktartalma képződhet természetes módon vagy szén-dioxid mesterséges hozzáadásával. A pezsgőhöz képest azonban alacsonyabb a palackban uralkodó nyomás, 1-2,5 bar körül alakulhat.
A habzóborok szintén a hétköznapok italai, jó szívvel ajánlhatók kora délutáni-esti gondűzőnek. Az alapborhoz mesterségesen adnak annyi szén-dioxidot, hogy a palackban legalább 3 bar túlnyomás uralkodjon.
A pezsgőben lévő buborékok mind természetes módon, az erjesztés következményeként jönnek létre, és legalább 3 bar nyomást fejtenek ki. Az egyes pezsgőkészítési módszereket az eljárás körülményei különböztetik meg. Főként az számít a minőség szempontjából döntőnek, hogy milyen alapanyagból indultak ki, palackban vagy tartályban képződtek-e a buborékok, és hogy milyen hosszan érlelték a forgalomba hozatal előtt az adott pezsgőt.
A Pezsgő Szalon Nagy Pezsgő Kóstolóján a hazai buborékos borok mellett széles nemzetközi kínálat is felvonul. További részletek a pezsgoszalon.hu oldalon találhatóak.
(x)
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Már nyomtatják a szavazólapokat – mutatjuk
- A Yale Egyetem is meghajolt a zseniális magyar matematikus előtt
- Az AfD eltiltotta saját EP-listavezetőjét a kampányolástól
- Nem lesz osztatlan az öröm pénteken a benzinkutakon
- Visszasírja a korábbi légiósokat a szövetségi kapitány
- Drámai felvételek: gyilkos tornádó tarolta le az iowai kisvárost