A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.
A vendéglátók még csak most tanácskoznak arról, mi legyen a megfelelő módszer az összetevőkkel, allergénekkel kapcsolatos tájékoztatásra. Jó hír viszont, hogy bárki javaslatot tehet majd, akinek erre vonatkozó ötlete van. Az allergénekről december óta kell tájékoztatást adniuk a boltoknak és a vendéglátóhelyeknek.
Új címkékkel és tájékoztató táblákkal találkozhatnak a magyar vásárlók december óta a boltokban. Az élelmiszerek összetevőivel, az allergén anyagokról azonban nem csak a közértekben kell tájékoztatni a vevőt, hanem az éttermekben is.
A mindenkori jelölési előírások teljesülését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) folyamatosan ellenőrzi az előállítóknál, a kereskedelemben, az üzletek polcain és a vendéglátóhelyeken egyaránt.
Így például a 2014. december 12-ig jogszerűen forgalomba hozott termékek (a raktárban tárolt, becsomagolt termékek) a szavatossági idejük végéig forgalomban lehetnek.
Az eddigi tapasztalatok szerint a nagyobb kereskedelmi egységek legtöbbször kódokkal tüntetik fel az egyes allergéneket, míg kisebb egységekben a szóbeli tájékoztatás lehetőségét részesítik előnyben.
Változnak az étlapok?
Az éttermekben is kötelező a tájékoztatás, de a NÉBIH tájékoztatása szerint
A hónap elején ülésezett a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlata útmutatót készítő bizottság, amelynek szinte valamennyi vendéglátó szakmai szervezet a tagja, és ezt a kérdést vitatták meg. A tervezett segédanyag szövege majd kikerül a NÉBIH honlapjára és 2 hétig bárki hozzászólhat, javaslatot tehet, és ha nem ütközik jogszabályba, akkor azt a munkacsoport elfogadja. Ebben az útmutatóban szerepelnek majd a gyakorlati információk a vendéglátóknak.
Egyébként ilyen gyakorlati lehetőség például, ha a vendéglátó az étlapon tünteti fel, milyen allergén anyagokat, összetevőket tartalmaz az adott étel. Vagy az is egy megoldás, ha valaki csak egy rövid mondatot ír ki arról, hogy kitől kérdezhet a vendég, vagy hol találja meg a pontosabb információkat. Illetve szóbeli tájékoztatás is lehetséges, de csak abban az esetben,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez utóbbi amúgy nem kellene, hogy újkeletű dolog legyen. Magyarországon eddig is volt szóbeli tájékoztatási kötelezettsége a vendéglátóknak egy 2011-es rendelet alapján.
Mi van, ha nem tűnik hihetőnek, amit a pincér mond?
Sokszor előfordul, hogy nem tűnik megbízhatónak a tájékoztatás.
- hívja fel a figyelmet a NÉBIH. A vendéglátóknak érdeke a pontos informálás, ezért igyekeznek írásos dokumentumokat készíteni és azt bemutatni a vendégnek.
Arról egyelőre még nincsenek visszajelzések, mennyire elégedettek a vásárlók és az étterembe járók az új "címke-rendszerrel", kirívó jelzések eddig nem érkeztek a Hivatalhoz. De tény az is, hogy fogyasztók még nem ismerik a jogaikat ezügyben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei