Az elmúlt két év során jelentősen megnőtt a saját márkás termékek népszerűsége, mivel a vásárlók a magasabb megélhetési költségek miatt olcsóbb alternatívák felé fordultak.
Szappanos ízű, vegyszeres szagú kókuszreszeléket vont ki a forgalomból a hatóság.
Érzékszervileg, és jelölésében sem megfelelő - többek között szappanos ízű és vegyszeres szagú - kókuszreszelék tétel azonnali hatályú visszahívását rendelte el az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság. A minőségi problémákon túl a Lacikonyha Magyarország Kft. által forgalmazott, 2014. november 25-i minőség megőrzési idejű terméken egy allergén anyag feltüntetését is elmulasztották.
A vizsgálatot egy közérdekű bejelentés alapján indította a hatóság. Az eljárás során megállapították, hogy a Trafik Jam Kft. által előállított és a Lacikonyha Magyarország Kft. által forgalmazott "Kókuszreszelék 100 g" elnevezésű
A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy a kókuszreszelék 37,4 mg/kg kén-dioxidot tartalmaz. A kén-dioxid tartalom ugyan határérték alatti (50 mg/kg), azonban ennél a mennyiségnél
Ez a visszahívott termék esetében elmaradt. Az érzékszervileg nem megfelelő termék forgalomba hozatalával, illetve az allergén jelenlét jelölésen történő feltűntetésének elmaradásával az előállító jogsértést követett el.
A legtöbb fogyasztó számára a kén-dioxid veszélytelen, mivel a szervezetben megtalálható enzim gondoskodik a gyors lebontásáról. Akiknek azonban a szervezetében kevés van ebből az enzimből, annál a kén-dioxid tartalmú élelmiszer
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az előállítót - élelmiszerbiztonsági- és minőségi hiba miatt - várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti- és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd, annak megállapítása folyamatban van.
A hatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy allergiások esetében a termék fogyasztása nem biztonságos! A visszahívott terméket a fogyasztók - a szokásos eljárás szerint - a vásárlás helyére vihetik vissza.
A visszahívott termék azonosító adatai
- megnevezés: Kókuszreszelék 100 g
forgalmazó neve és címe: Lacikonyha Magyarország Kft. (5600 Békéscsaba, Almáskerti Park 6/3.)
minőség megőrzési idő (nap/hó/év) és tételazonosító szám: 25.11.2014. L 964
csomagolás: részben áttetsző fólia zacskó, felső harmadában pálmafás fotóval, kék mezőben fehér felirattal
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia
- Komoly védelmi problémákkal küzdenek Harkivnál az ukránok
- A lakossági építések pörgetik a feketemunkát - hihetetlen nagy szám érkezett
- Kihívta a sorsot maga ellen a milliárdos adócsaló - egy horvát szigeten kapták el
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek