17 °C Budapest

Nem csak a hús áfáját csökkentenék?

Pénzcentrum
2013. szeptember 13. 08:32

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ugyan már készített egy, az alapvető élelmiszerek áfája csökkentésének költségvetési hatásaival kapcsolatos elemzést a kormány számára, Lázár János múlt heti bejelentése a sertés- és baromfihús áfájának mérsékléséről újraindította az egyeztetést a VM és a nemzetgazdasági tárca között - írta a Napi Gazdaság.

Nem dőlt el, hogy csak a sertés- és a baromfihúsra vonatkozzon-e a javaslat, vagy más termékekre is kiterjedjen - mondta a lapnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Szavai szerint az élő állatok értékesítése esetén maradna a jelenlegi 27 százalékos kulcs, a kedvezményes pedig például a hasított félsertés feldolgozottsági szintjétől lenne alkalmazható. Az sem dőlt még el, milyen feldolgozottság mellett húznák meg a kedvezményes kulcs alkalmazhatósági korlátját, például beletartozzanak-e a konzerv húskészítmények.

A miniszter szerint bár a VM korábbi számításai több, különböző nagyságú áfakulcs alkalmazása esetén jelentkező költségvetési bevételkiesést is figyelembe vettek, most újra kell kezdeni a számítást és az egyeztetést az adótörvények októberi benyújtásáért felelős NGM-mel. Mint a lapnak elmondta, 5 százalékos kedvezményes kulcsot lát valószínűnek, ami csak a két említett termékkör kapcsán 10 milliárd feletti bevételkiesést okozna a büdzsének.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem