24 °C Budapest

Bujkálnak és hazudoznak a bolti eladók? Súlyos vádak

Pénzcentrum
2013. augusztus 6. 12:33

Friss felmérések szerint szinte gátlástalanul hazudnak a vásárlóknak a bolti eladók. Nagy-Britanniában például négyből három bolti dolgozó beismeri, hogy naponta megtéveszti a vevőket például azért, mert nincs képben a termék alapvető tulajdonságairól. A magyar boltokban is akadnak problémák.

Egy, a napokban publikált brit kutatás szerint a bolti eladók rendszeresen megtévesztik vevőiket, sőt, gyakran tudatosan hazudnak nekik. A felmérés szerint négyből három eladó beismerte, hogy hazudik a vásárlóknak, tízből négyen pedig rendszeresen, naponta teszik ezt meg.

A hazugság leginkább abban mutatkozik meg, hogy félretájékoztatják a vevőket a termékek összetételéről, használatáról, működéséről. A Daily Mail című napilaban megszellőztetett felmérés szerint a legrosszabb a helyzet a műszaki boltokban, ahol a viszonylag gyorsan változó árukészlet, a széles választék, és a gyorsan megújuló technológiák állítják olyan helyzet elé az eladókat, hogy füllenteniük kelljen.


Ágazati szakértők szerint elsősorban a boltin eladók túl gyors és túl alacsony színvonalú képzése okozza a problémát, ugyanakkor a felmérés azt is kimutatta, hogy sok eladót annyira zavar a helyzet, hogy inkább "bujkál" a raktárban, igyekszik kerülni a vevőket.

Az eladók tudatlansága és félretájékoztatása ugyanakkor egyre inkább az internetes vásárlás felé tolja a vásárlókat. A vevők egyre gyakrabban nem csak az alacsonyabb árak, hanem az egyszerűbb tájékozódás miatt is az online boltokat választják: ráérősebben, megfontoltabban vásárolnak, véleményeket, fórumokat olvasnak el az adott termékhez kapcsolódóan.

Nálunk sincs minden rendben az üzletekben

Bár a magyar eladók igazmondásáról nem állnak rendelkezésünkre pontos információk, az biztos, hogy nálunk is vannak gondok az üzletekben. Egy tavalyi felmérés szerint a magyar boltok az árak feltüntetése tekintetében állnak pocsék szinten.

2012 márciusa és decembere között végzett átfogó, komplex vizsgálatot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az árfeltüntetésre, illetve áralkalmazásra vonatkozóan. A fogyasztóvédők összesen 12 különböző területet - élelmiszer-áruházlánc, kisebb élelmiszerüzlet, vásárcsarnok, piac, pékség, hús-hentesáru, 100 Ft-os, papír-írószer, használtruha-, hobbi-, szabadidő, ruházati, cipő-, barkács- és könyvesbolt - vizsgáltak, szám szerint 5488 boltban (piaci árusnál) jártak, és összesen mintegy 79 millió forintos bírságot szabtak ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A végeredmény meglehetősen siralmasnak mondható. Az elvégzett ötezer ellenőrzés 50 százalékában tapasztaltak a felügyelők valamilyen szabálytalanságot. (Az NFH tájékoztatója megjegyzi, hogy a kifogásolási arány az előző évi, 44 százalékos mutatóhoz képest ugyan emelkedést mutat, azonban 2012-es vizsgálatban bővültek az ellenőrzési területek számos új, eddig nem, vagy kevésbé ellenőrzött üzlettípussal, és az ezen egységekben tapasztalt nagyszámú szabálytalanság okozta a kifogásolási arány növekedését.)


Az összes vizsgált terület közül a kisebb élelmiszer-, és hús-hentesáru üzletekben fordult elő legnagyobb mértékben (59% és 58%) szabálytalanság, ugyanakkor szintén magas volt a jogsértések aránya az ellenőrzött hobbi-, szabadidő, illetve barkácsboltokban, pékségekben és a vásárcsarnokokban, piacokon is, ahol minden második egységben hiányosságokat észleltek a felügyelők.

A lista másik végét nézve a kifogásolások aránya az átlag alatt volt a többi üzlettípusban: használtruha- (47%), papír-írószer (40%), 100 forintos (39%) ruha-, cipőüzletek (29%), könyvesboltok (27%).

Az országos vizsgálatban összesen 772 ezer termék árfeltüntetésének ellenőrzése során 33 ezer féle termékkel kapcsolatban tártak fel valamilyen szabálytalanságot a területi felügyelőségek, amelyből 16 ezer féle termék eladási árát, 28 ezer féle termék egységárát, 10 ezer féle termék akciós eladási árát és 1100 féle termék akciós egységárát nem tüntették fel a boltosok.

Gyakori hiba volt a kettős árfeltüntetés előfordulása, illetve, hogy egyes vállalkozások továbbra sem fordítottak kellő figyelmet az árfeltüntetés egyértelműségére, az eladási árak könnyű beazonosíthatóságára, valamint az egységárak megfelelő számítására sem.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem