21 °C Budapest

Itthon is kitört az iPhone-láz, a T-nél már nem lehet rendelni

Pénzcentrum
2012. szeptember 21. 10:32

A jelek szerint Magyarországon is beindult az iPhone-láz: a T-Mobile-nál már el is fogytak az előrendelhető készletek.

A távközlési cég Facebook-oldalán péntek délelőtt a következő tájékoztatás jelent meg: "Szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy hogy az online előrendelhető, szeptember 28-án kiszállításra kerülő iPhone 5 készletek a nagy érdeklődésre való tekintettel elfogytak. Emiatt a további előrendelések esetén a készülék kiszállítására későbbi időpontban kerül sor, amely időpontról tájékoztatni fogjuk ügyfeleinket."

Annak, aki az elsők között szeretné megvásárolni a készüléket, azt javasolják, keresse fel azt az üzletet, ahol az iPhone 5 premierjét tartják (ez egyelőre még nem nyilvános).

Csütörtökön ugyanakkor a Vodafone is bejelentette, hogy forgalmazza majd az Apple legújabb okostelefonját, szeptember 28-tól.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem