Megkezdte működését Lengyelországban a Virgin Mobile Central and Eastern Europe mobilszolgáltató vállalat szerdán, írja az MTI. A társaság a későbbiekben Magyarországon is elindítaná szolgáltatását.
Richard Branson brit milliárdos mintegy 400 vállalatot felölelő Virgin cégcsoportjának regionális mobilszolgáltató érdekeltsége tervezett kelet-európai terjeszkedése első lépéseként Lengyelországban vezette be feltöltőkártyás mobiltelefon- szolgáltatását.
Kristian Myrup igazgató Varsóban újságírókat arról tájékoztatta, hogy a lengyelországi nyitás után a vállalat Törökországban, Oroszországban, Magyarországon, illetve a térség más országaiban is meg kívánja vetni a lábát.
Lengyelországban a Virgin lesz az ötödik mobilszolgáltató vállalat, és közöttük a harmadik globális márka.
A varsói Audytel piackutató vállalat szerint a Deutsche Telekom érdekeltsége, a T-Mobile az országban 28 százalékos, a France Telecom érdekeltsége, az Orange 29 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik; a belföldi vállalatok közül a Plus 28 százalékos, a Play pedig 14,6 százalékos részesedéssel.
A Virgin Mobile három éven belül legalább egymillió feltöltőkártyás ügyfélre kíván szert tenni Lengyelországban, ahol a 38,2 milliós lakosság 53,1 millió mobiltelefon készüléket használ.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Arc piackutató vállalat szerint a feltöltőkártyás ügyfeleknek 25 százaléka, mintegy hatmillió felhasználó kész előfizetést váltani kedvezőbb ajánlat esetén.
A Portfolio.hu elemzői véleménye emlékeztet: a hazai mobilpiacon egyre több szolgáltató kínálja termékeit a hangszolgáltatás területén, a három "hagyományos" szolgáltatón (T-Mobile, Telenor, Vodafone) kívül virtuális szolgáltatóként megjelent a Tesco Mobile, saját márkás viszonteladóként pedig többek között jelen van a hazai piacon a Postafon, a Red Bull Mobile és a Lidl feltöltőkártyás márkája a Blue Mobile.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból