Történelmi mélypontját érte el a fogyasztók közérzete egy friss nemzetközi kutatás szerint, mely a kontinens 12 országában vizsgálta a fogyasztói trendek változását. A magyarok különösen pesszimisták: úgy érzik, anyagiak tekintetében az elmúlt 10 év sem hozott előrelépést - hangzott el a tanulmányt bemutató mai sajtótájékoztatón.
A felmérésben elsősorban azt vizsgálták, hogyan hatnak az elhúzódó gazdasági válság újabb és újabb hullámai az európai fogyasztók közérzetére. A kutatás elsősorban a középosztály fogyasztási szokásaira koncentráltak, minden országban.
A Cetelem Körkép 2012 eredményeiből kiderül: negyedik éve romlik a vizsgált 12 európai ország fogyasztóinak közérzete. A hangulati index soha nem tapasztalt mélységbe zuhant, a megkérdezettek átlagosan 3,8 pontra értékelték saját országuk helyzetét az 1-től 10-ig terjedő skálán. A vizsgált országok döntő többsége - köztük Magyarország - fogyasztói úgy érzik, helyzetük romlott az előző évhez képest. Bár akadnak üdítő kivételek - a bizakodó Németország és Románia - Európát továbbra is pesszimizmus uralja: a magyaroknál (2,7) már csak a portugálok borúlátóbbak.
A hazai fogyasztók nemcsak jelenlegi helyzetüket látják kilátástalannak: úgy érzik, anyagiak tekintetében az elmúlt 10 év sem hozott előrelépést. A Cetelem Körkép által vizsgált országok közül Magyarország negatív értelemben tűnik ki, hiszen hazánkban 100-ból 79 válaszadó vélekedik úgy, hogy anyagi helyzete romlott az elmúlt 10 év során. A kutatás eredményei szerint ugyanakkor nem csak arról van szó, hogy Magyarországon hagyományosan szeretnek panaszkodni a fogyasztók, a háttérben a reáljövedelmek csökkenése is áll.
A körkép szerint míg Európában a családok harmada havonta jár étterembe, a magyarok 6 százaléka teheti/teszi meg mindezt - hasonló a különbség aránya a kultúra, szórakozás területén is. A családok spórolnak az utazáson, nyaraláson, de növekszik a használt termékek vásárlásának, az otthoni barkácsolásnak, újrahasznosításnak aránya is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Pozitívumként kiemelhető ugyanakkor, hogy az általános európai tendenciát követve Magyarországon 13-ról 20 százalékra ugrott a megtakarításokat előnyben részesítők aránya - ezzel együtt még mindig a kontinens sereghajtói közé tartozunk ebben a vonatkozásban is.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó