Új szolgáltatást indít a Szerencsejáték Zrt.: lottózóiban a terminálokon szelvények vagy gépi játék feladása mellett telefonegyenleget is feltölthetünk, és mobilvásárlást is kezdeményezhetünk.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a lottózókban univerzális egyenleget tölthetünk fel, azaz a feltöltés összegét MobilVásárlásra is felhasználhatjuk. Így mobiltelefonunk segítségével egyszerűen lottózhatunk SMS-ben, parkolhatunk Budapesten és 25 vidéki településen, vagy autópálya-matricát és számos egyéb terméket vásárolhatunk.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt
- Várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon
- Áder János: fel kell készülni egy lehetséges következő járványra
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást