Alig változott, mindössze 0,5 százalékkal nőtt tavaly a személyi számítógépek (PC) világpiaci forgalma.
A Gartner piackutató vállalat szerint 2011-ben 352,8 millió személyi számítógépet értékesítettek, az eladások így mindössze 0,5 százalékkal emelkedtek a 2010-es eredményekhez képest. Az utolsó negyedévben pedig 1,4 százalékkal kevesebb személyi számítógépet értékesítettek mint egy évvel korábban.
A személyi számítógépek értékesítését az amerikai és európai gazdasági lassulás, valamint a táblaszámítógépek és okostelefonok által támasztott konkurencia vetette vissza.
Tavaly a Hewlett-Packard megőrizte piacvezető szerepét eladásai csökkenése ellenére is. Piaci részesedése a 2010-es 17,9 százalékról 17,2 százalékra csökkent. A második helyre 13 százalékos részesedéssel a kínai Lenovo tört előre, megelőzve az Acer, valamint az egykor piacvezető Dell vállalatot is, amely a harmadik helyen áll az értékesítési rangsorban 12,1 százalékos részesedéssel.
A személyi számítógép eladások még az év végi bevásárlási szezonban sem futottak fel, kivéve az új típusú, kifejezetten vékony kivitelű, úgynevezett "ultrabook" készülékeket, amelyek iránt a vásárlói érdeklődés szerény javulása volt tapasztalható. A vállalati készülékbeszerzések és a fejlődő országokbeli eladások azonban jól alakultak tavaly is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő