Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a magyar dinnyetermelők és fogyasztók védelme érdekében kiemelt ellenőrzést rendelt el.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a dinnyeszezonnal együtt induló vizsgálat, melyet a Megyei Kormányhivatalok Növény-és Talajvédelmi Igazgatóságának szakemberei végeznek, elsősorban a nyomon követhetőség biztosítására, és a származási ország hiteles feltüntetésének ellenőrzésre terjed ki.
A szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a forgalmazókra, különösen az utak melletti kereskedők ellenőrzésére. Emellett a hatóság az azonnal szembetűnő romlottságra, túlérettségre, szennyezettségre utaló nyomok és az előírásoknak nem megfelelő jelölés esetén is fellép.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket
- Ámokfutás Óbudán: kiderült, miért jár 64 büntetőpont
- Ma még napszemüvegre is szükség lehet, de sajnos már nem sokáig - időjárás-jelentés
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok