Bár Hollywoodban művészi szempontok alapján évről évre kiosztanak jó néhány díjat a megjelent filmek készítői között, azért a legfontosabb szempont továbbra is az a stúdiók szempontjából, hogy melyik film és melyik sztár mennyit hoz a konyhára egyes filmjeivel. A Forbes összeszedte a leginkább túlfizetett színészek listáját.
Az idei nyár egyik legnagyobb bukása a Will Ferrell nevével fémjelzett (Land of the Lost) volt. A filmet a magyar mozik be sem mutatták, de a 100 milliós költségvetéssel készült "műalkotás" a mi forintjaink nélkül bizony csak 65 milliót hozott a konyhára. Ezzel - és néhány korábbi filmjével - Will Ferrell abszolút kiérdemelte a Leginkább Túlfizetett Sztár 2009-es díját. A Forbes számításai szerint minden egyes, a Ferrell által gázsiként kapott dollár után mindössze 3,29 dollárt hoztak a filmjei, szemben például az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában feltűnt Shia LeBeouffel, akinek filmjei a gázsijának 160-szorosát hozták.
Ewan McGregor
Billy Bob Thornton
Eddie Murphy
Ice Cube
Tom Cruise
Drew Barrymore
Leonardo DiCaprio
Samuel L. Jackson
Jim Carrey
A második helyezett a listán meglepetésre Ewan McGregor lett, aki korábbi filmjeiben (mint a Trainspotting és a Star Wars) megcsillogtatta ugyan a tehetségét, az utóbbi filmjei azonban kifejezetten gyengén teljesítettek, amivel a gázsija és a filmek bevétele közti mutató alig 3,75-öt mutat.
A Forbes listájára csak olyan nevek kerülhettek fel az elmúlt három évben készített filmjeikkel, akik legalább öt olyan filmben szerepeltek ez idő alatt, melyeket minimum 500 moziban mutattak be az Egyesült Államokban. Csak olyan filmeket vettek számításba, melyekben a szereplők meg is jelennek, vagyis az animációs és rajzfilmek kiestek a pixisből, mivel ezekben a színészek csak a szereplők hangját adják.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot
- Kijelölték a magyar női vízilabda-válogatott olimpiai bő keretét
- Elemzés: Európa két évtized alatt megduplázta a Kínától való függését
- Figyelmeztetnek: olyan járművekre is kell kötelező biztosítást kötni, amelyekre eddig nem kellett
- Kínai média: újraindul a Budapest–Belgrád vasútvonal építése
- Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók