Hamis Nav N Go iGO 8 szoftverekkel forgalmazott GPS készülékeket egy budapesti cég a 113. Budapesti Nemzetközi Vásáron. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai lefoglalták a jogsértő termékeket - jelentette be a szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft.
Az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron egyetlen egy cég állított ki GPS készülékeket a standjára. Azonban a budapesti székhelyű Kft. pultján lévő összes készüléken tört Nav N Go iGO 8 szoftver volt. A Nav N Go márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting bejelentését követően a Vám- és Pénzügyőrség a szerzői jogok megsértése miatt kezdeményezett eljárást és a jogsértő termékeket lefoglalta.
A BNV-n két napja debütált forgalmazó egy új GPS brand indítását kezdeményezte volna úgy, hogy viszonylag olcsó, Kínából importált készülékeket az általuk kitalált márkajelzéssel látta el. A készülékekhez azonban nem vásároltak szoftvereket, hanem egyszerűen feltelepítették az interneten terjedő egyik kalózverziót. A meglehetősen egyszerű kivitelezésű PNA készülékeket még így is olyan áron kínálták eladásra, amennyiért Magyarországon legális Nav N Go szoftverekkel üzemelő készülékeket lehet vásárolni hivatalos forgalmazóknál.
Az ár miatt sok vásárló azt gondolhatta, hogy a szoftverek legálisak, azonban a helyszíni vizsgálaton egyértelműen kiderült, hogy egy tört verzióról van szó. A Nav N Go figyelmezteti a fogyasztókat, hogy a CK-2GHS-O9DR-JV1A-M4BG-7TPK licencia számú Nav N Go iGO 8 navigációs szoftver egy kalózverzió amelynek forgalmazása bűncselekmény. Szintén elterjedt kalózverzió a CK-4UEB-P9QW-D5TP-AY4J-6WNB számú szoftver - ez utóbbi a márkavédelmi képviselet tapasztalati szerint rendszerint előfordul az ellenőrizetlen távol-keleti forrásokból internetes aukciós oldalakon vásárolt készülékeken.
Az elmúlt időszak tapasztalai alapján az IPR Consulting az javasolja a fogyasztóknak, hogy az internetes vásárlások során követeljék az eladótól, hogy bizonyítsa be a szoftver eredetiségét, illetve ha nincs feltüntetve kérdezzék meg, milyen szoftverrel kínálja a készüléket. A jogsértő termékeket az Európai Közösség területére való behozatalakor a hatóságok lefoglalják és megsemmisítik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Nav N Go márkavédelmi képviselete tájékoztatja a vásárlókat, hogy a terméktámogatási lehetőségeket egyben szoftverük eredetiségét a naviextras.com weboldalon ellenőrizhetik.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.