Csökkenti a kertészeti termelést az aszályos időszak, ezért az idén emelkedő gyümölcsárakra lehet számítani. A gazdák azonban nem örülhetnek, mert a válság több felvásárlót és feldolgozót csőddel fenyeget.
A szárazság miatt az idén rosszabb termés várható, ami a magas árak miatt a feldolgozóknak is gondot jelenthet - vélik a termelők. A feldolgozók és a felvásárlók közben arról panaszkodtak, hogy nehezen jutnak hitelhez és az áfa emelése is hátrányos a számukra, hiszen az eddigi 20 százalék helyett immár 25 százalékot kell finanszírozniuk, amíg az APEH-től megérkezik a viszszautalás.
Az Univer Produkt Zrt. nyersanyag-felvásárlási vezetője egy tanácskozáson elmondta: a feldolgozóiparban érzékelhető a recesszió. Az Univer tavalyi 8-10 százalékos növekedése megfeleződött, de ezt a szintet tartani tudják, mert új piacokat keresve a környező országokba exportálják termékeiket.
Jelentős probléma a munkaerő is. Az ágazatnak éves szinten 50 millió "munkanap igénye" van. Ez zömmel alkalmi munkással kitölthető, hiszen csak a nagy munkák idején van szükség sok kézre. Az alkalmi munkavállalás ügyének rendezése azonban évek óta húzódik, és még nem sikerült mindenki számára megnyugtató megoldást találni.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dénes Ferenc a korábbi Barcelona-játékos bukaresti botrányáról: korrupciós ügy is lehet a háttérben
- Boris Pistoriusnál betelt a pohár: saját kormányára támadt a német védelmi miniszter
- Rendkívüli segélyakciót hirdettek az ökumenikusok
- Sokolta a világot a Fico-merénylet, sorra szólalnak meg a politikusok
- Műsorváltozás az InfoRádióban: rendkívüli Aréna a Fico-merényletről
- Minden, amit eddig tudni lehet Robert Fico merénylőjéről