A Bank of China két egykori menedzserét, illetve azok feleségét is börtönbűntetésre ítélte az Egyesült Államok, miután 485 millió dollárt sikkasztottak, illetve mostak tisztára bankokon, és kaszinókon keresztül, több mint 13 éven át.
Xu Chaofan és Xu Guojun 25, illetve 22 évnyi börtönbüntetést kaptak, feleségeik Kuang Wan Fang és Yu Ying Yi pedig 8-8 évet. A négy tettest útlevél-hamisítás, pénzlopás, számlahamisítás és pénzmosás vádjában találták bűnösöknek, és 482 millió dollár visszafizetésére is felszólították.
A pénzmosásra hongkongi, kanadai és amerikai bankszámlák közötti utalásokkal került sor, hamis cégnevek alatt, 13 évnyi sikkasztást követően, és Las Vegas-i kaszinókban is jelentős összegekkel játszottak, volt, hogy 80 ezer dolláros téteket játszottak meg.
Eközben több alkalommal, hamis személyivel házasságot is kötöttek amerikai állampolgárokkal, hogy letelepedési engedélyt szerezzenek.
Valójában már 2004-ben elfogta őket a hatóság, azonban perük csak 2008 augusztusában zárult le. Egy harmadik menedzsert, Yu Zhengdong-ot szintén bűnösnek találták, összejátszás vádjában, őt azonban Kínában börtönözték be.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt