18 °C Budapest

Letartóztatás fenyegeti a svájci bankárokat

2009. április 9. 12:00

A világ egyik legnagyobb privátbankja, a UBS AG megtiltotta, hogy kollégái személyesen, külföldön találkozzanak az ügyfelekkel, miután két bankárt is letartóztattak az amerikai hatóságok az adócsalások felgöngyölítése végett.

Míg az OECD határozatokkal és felszólításokkal harcol az adóelkerülések érdekében, addig az amerikai hatóságok konkrét lépéseket tettek: letartóztatták a UBS két bankárát, hogy kihallgassák őket a cég egyes amerikai ügyfeleinek pénzügyeivel kapcsolatban.

A UBS válaszul letiltotta a munkatársait a külföldi ügyféltalálkozókról. De nincs egyedül a UBS, több más svájci privátbank is azt tanácsolta munkavállalóinak, hogy egy ideig kerüljék a külföldre való utazást. Mindez világosan jelzi, hogy a svájci szándéknyilatkozat, miszerint együttműködnek a nemzetközi hatóságokkal a pénzmosás és adóelkerülés elleni küzdelemben, a legkevésbé sem hatotta meg a világ vezető gazdasági hatalmainak döntéshozóit.

Pedig maga a UBS is tett lépéseket az együttműködés érdekében, hiszen 300 ügyfeléről szolgáltatott adatokat az amerikai hatóságoknak, ám ez egyelőre édeskevésnek tűnik: az Internal Revenue Service ugyanis további 52 ezer ügyfél adatairól szeretne pontosítást. Az utazási tilalom a UBS mintegy ezer dolgozóját érinti a durván 14 ezer fős tanácsadói gárdából.

A UBS ügyfelei tavaly 108 milliárd dollárt vettek ki bankszámláikról, miközben a cég 1 395 milliárd dollárnyi vagyont kezel. Legnagyobb versenytársa, a Credit Suisse 688 milliárd dollárnyi betéttel rendelkezik.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 12. 13:06
A legfontosabb pénzügyi hírekből válogattunk a vasárnapi kávé mellé. Bizton állíthatjuk, hogy nem te...
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm