Röpke három és fél hónap alatt a negyedik nadrágszíjhúzásra készül a kormányzat - ez világlik ki abból az Index birtokába került dokumentumból, amely a Bajnai-kabinet addicionális intézkedéseit sorolja fel.
Az év első napjaiban a Gyurcsány-kormány már elrendelt egy közel 50 milliárd forintos zárolást a minisztériumi pénzekből, ezt követte a február közepén ismertetett döntés, mely alapján nullszaldós adóátrendezés mellé egy durván 200 milliárd forintos kiadásvágást rendelt a Gyurcsány-kabinet, majd két hete az új miniszterelnök, Bajnai Gordon irányzott előre idén további körülbelül 150 milliárd forintos kiadásvágást.
A mai napon első ülését tartó új kormány legfrissebb tervéből azonban egyértelműen kiderül, hogy mindez nem elég ahhoz, hogy idén az IMF-EU-megállapodásban foglaltakat betartva 3 százalék alatt tartsuk a GDP-arányos költségvetési hiányt, ahhoz további, 140-160 milliárd forintra rúgó szigorításokra van szükség - írja az Index.
Ne felejtsük: két hete még azt gondolta az akkor kormányfőjelöltté avanzsált Bajnai, hogy a folyamatosan romló gazdasági kilátásokra reagálva a Bajnai-féle addicionális 2009-es kiadásmetélés (többek között a 13. havi nyugdíj második felének, vagy a közszféra plusz egyhavi bérének szerepét játszó keresetkiegészítés második részletének elvétele, a szocpol, félszocpol és lakáshitel-kamattámogatás felfüggesztése) elegendő lesz a 3 százalékon belüli idei deficit prezentálásához.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Horrorisztikus buszbaleset történt Floridában – videó
- Váratlan fordulat: annyira nem talál edzőt a Bayern, hogy maradhat Thomas Tuchel
- Eltiltást kapott a magyar párbajtőröző, ugrott Párizs is
- Csicsmann László az Arénában: nincs tárgyalásos megoldás, a katonai eseményeké marad a főszerep Gázában
- Borzalom az M1-esen: három halott egy kamion rakterében
- Lovat vettek az 54 000 forintos bankjegyekkel