Nemrég még elképzelhetetlennek tartott költségvetési hiányszámok jelentek meg számos ország 2009-re vonatkozó kormányzati és/vagy jegybanki előrejelzésében. A fiskális fegyelem szempontja különösen a fejlett államokban "értékelődött le" látványosan az elmúlt hónapokban.
A költségvetések ugyanakkor sehol sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a válság két irányból is nagy nyomást jelent. Miközben folyamatosan ott lebeg az állami gazdaságélénkítés kényszere, ezzel párhuzamosan éppen a beavatkozáshoz szükséges adóbevételek csappannak meg a növekedés visszaesése miatt.
A bankmentésben és gazdaságélénkítésben rendkívül aktívnak mutatkozó Egyesült Államok újabb és újabb saját deficitrekordokat állít fel. Az USA a 2009-es pénzügyi év első felében minden korábbinál nagyobb, 956,8 milliárd dolláros hiányt halmozott fel, miközben tavaly az egész éves érték 454,8 milliárdot tett ki. A világ legnagyobb nemzetgazdaságában a GDP 13,1 százalékát is elérheti a teljes idei hiány. A brit közszféra közel 9 milliárd fontos februári hitelfelvétele ugyanakkor a legmagasabb feljegyzett havi érték, és valószínű, hogy London módosítani lesz kénytelen 8 százalékos hivatalos hiányprognózisát.
A globális kereslet visszaesése miatt valószínűleg még az energiaexportjából óriási valutatartalékokat felhalmozott Oroszország is kölcsönfelvételre kényszerülhet, erre az elmúlt tíz évben nem volt példa - mutat rá az FT.com. Az orosz nemzetgazdaság idén 7,3, 2010-re pedig 5 százalékosra becsült költségvetési hiánnyal számolhat.
A még szintén kirívó hiánycélokkal előálló államok többsége ugyanakkor nem a válság által igen súlyosan érintett kelet- és kelet-közép-európai régióból került ki, hanem a nyugati "régi" uniós tagállamok közül. A korábban növekedési éllovasnak számító, de időközben bankmentési akciókba bonyolódott íreknél az euróövezetben valószerűtlenül magas, 10,75 százalékos célt igyekszik "teljesíteni" Dublin, s az 1936-39-es polgárháború óta a legmélyebb recesszióba süllyedő spanyoloknál is jóval a GDP 8 százaléka fölé kúszik a hiány. Ezekhez vagy akár a szintén lelkesen élénkítő franciák 6 százalékához képest az IMF segítségét igénybe vevő Lettország vagy Románia 5-5 százalékos irányszámai akár még szerénynek is mondhatók.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere