Habár a napokban egy kellemes kis lehűlés ad enyhet a nyári forróság közepette, azért nem árt a nyaralni indulóknak (de az itthon strandolni vágyóknak sem), ha tisztában vannak vele, milyen védelem kell, ha nem szeretnének leégni. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatosan adta ki friss tájékoztató dokumentumát, nézzük, mit érdemes tudni!
UVA és UVB
Fontos tudni, hogy csak olyan napvédő terméket érdemes választani, amely az UVA és UVB sugarak ellen is védelmet képes nyújtani, ugyanis mindkettő ártalmas az egészségre. A napégésért és a bőrrák kialakulásáért nagy mértékben az utóbbi felelős, míg az UVA sugarak a bőr öregedéséhez vezethetnek, hatást gyakorolnak az immunrendszerre, illetve hozzájárulnak a bőrrák kialakulásának kockázatához.
Mindeddig az jelentette a problémát, hogy a napozáshoz használatos termékeken nem tüntették fel pontosan, hogy milyen sugarak ellen milyen védelmet kínálnak, általában csupán az UVB sugarak elleni hatást tüntették fel. Egy 2006-os bizottsági ajánlást követően azonban standard UVA-védelmet jelző logót vezettek be.
A faktorszám is fontos
A faktorszám leginkább azt írja le, hogy az adott készítmény mennyiben képes védelmet nyújtani a leégés, az UVB-sugarak ellen. Az 50-es faktorszám felett már nem növekszik az elérhető védelem, egy normál bőrtípussal rendelkező felnőtt számára a 15-25-ös faktorszámú naptej jelenthet megfelelő védelmet.
Nincs teljes védelem
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nagyon fontos, hogy az UV-sugárzás ellen nincsen teljes, totális védelem, még az igen magas faktorszámú krémek is átengedik a sugarak bizonyos százalékát. Ráadásul a gyenge felhőzet a sugarak 90 százalékát átengedi, így még egy felhősebb napon is könnyen leéghetünk.
Szintén fontos tisztában lenni azzal, hogy a víz visszaveri a sugarakat, illetve a vízfelszín alatt fél méterre elér az UV-sugarak 40 százaléka, vagyis még úszás közben sem lehetünk teljes biztonságban.
A védekezés fontos része, hogy megfelelő mennyiségben alkalmazzuk a napvédő termékeket. Egy átlagos felnőtt teljes testfelületére szóló védelemhez 35 grammnyi naptej szükséges, ugyanakkor ezen mennyiség felvitelét ismételni tanácsos, úszás, fürdés, vagy törülközés után, illetve bizonyos időközönként.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények