Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél.
Meghaladta az 1500 milliárd forintos hitelösszeg a közel másfél évtizedes Széchenyi Kártya Program, amelynek célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára olcsó kölcsönt nyújtson - írja a Népszava.
Az első Széchenyi kártyát 2002-ben adták át, a programhoz benyújtott hiteligénylések száma megközelíti a 300 ezret, amelyből eddig több mint 224 ezer hitelügylet jött létre.
A lap értesülése szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Széchenyi Kártyáról szóló összejövetelen beszámolt arról, hogy a mikro-, kis- és középvállalatoknál jelenleg 2 millióan dolgoznak, a programhoz kapcsolódó többletadó-bevételt évi 40-45 milliárd forintra becsülik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Romániába utazik Orbán Viktor
- Halálosan megfenyegették Aleksandar Vucicot, lecsapott a rendőrség
- Peter Pellegrini: beszéltem Robert Ficóval, nehéz órák és napok előtt áll
- Nyílt háború: feltörekvő amerikai ingatlanmágnás venné meg a TikTokot, a kínaiak ellenállnak
- Az ügyében eljáró ügyészt és a nyomozati bírókat is meg akarta öletni egy férfi
- Csődöt jelentett a népszerű divatmárka