A jövőben akár egyforintos törzstőkével is alapíthatunk kft.-t, már amennyiben a parlament elfogadja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium javaslatát.
Ha valóban benyújtják és elfogadják a törvényjavaslatot, nem kell többé fél millió forint ahhoz, hogy valaki kft.-t hozzon létre. Mindössze egy kitétel vonatkozik ezekre a gazdasági társaságokra: a nevükben fel kell tüntetni, hogy könnyített alapítású korlátolt felelősségű társaság, vagyis k-kft.
A Magyar Kereskedelmi Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László szerint ez azonban erodálja a kft. kifejezést, és rengeteg visszaélésnek is táptalaja lehet.
A törvényjavaslat benyújtói szerint azonban számos európai ország létezik, ahol egyáltalán nincs a kft.-kre vonatkozó alaptőke-minimum: például az angolszász országokban, de már Németországban is eltörölték a korábbi 25 eurós minimumot. Bulgáriában szintén most tervezik a szimbolikus kétlevás (egyeurós) kft.-t.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal