Nem felel meg a közbeszerzési eljárásban kiírt pénzügyi minimum követelményeknek az iskolák informatikai fejlesztésére, többek között a digitális táblák beszerzésére vonatkozó tender egyik jelentkezője, az IBM, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban engedi tovább versenyezni a céget.
Puskás Imre, az NFÜ jogi főosztályvezetője levélben tájékoztatta Vági Mártont, a szervezet elnökét, hogy az IBM pályázatában a megköveteltnél kisebb árbevételt tüntetett fel, amit önkéntes hiánypótlással próbált meg korrigálni. A tender bírálóbizottsága szerint a módosítást nem engedi a közbeszerzési törvény, ezért azt javasolták Vági Mártonnak, hogy azt ne fogadja el.
Ezzel szemben a főosztályvezető javaslatát fogadta el az NFÜ elnöke, hogy tekintse érvényesnek az IBM tenderét, mert annak kizárása esetén csak egy pályázó, a HP maradna versenyben, s így nem lehetne jó árat kialkudni.
Az akkori oktatási miniszter 2005-ben ígérte meg először, hogy negyvenezer iskolai tantermet szerelnek fel digitális táblákkal. Azóta többször módosították a beruházás "céldátumát", és még mindig nem tudni, mikor valósul meg.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB
- Nagyot nézhet, ha kifog egy ilyen új 100 forintos érmét - képek
- Kis-Benedek József: a nagy hiba után esélyük sem volt a Robert Ficót védő testőröknek
- Tragikus migránsüldözés Horvátországban
- A melegeket és a zsidókat becsmérlő plakátrongálót fogtak el a rendőrök
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad