A Burger King 2008. április 1-jén jelentette be a 32 millió balkezes amerikai számára tervezett Whoppert, természetesen csak tréfából. Sok ilyen bolondok napi történet van.
Könnyen lehet, hogy a korábbi évekhez képest idén nem lesz átütő siker a Torkos Csütörtök. Aggodalomra adhat okot, hogy a szokásos februári dátum helyett idén január végén ebédelhetünk, vacsorázhatunk féláron, ráadásul még mindig nem ismert a részt vevő éttermek listája. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.
Már januárban
A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a Farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a húshagyó kedd, a hamvazó szerda és a Torkos Csütörtök.
A szervezők az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a hamvazó szerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretnék ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára. Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.
2013-ban ismét lesz Torkos Csütörtök. A szervező Magyar Turizmus (MT) Zrt. tájékoztatása szerint azonban a magyar gasztronómiát népszerűsítő akcióra idén - a néphagyománytól eltérően -nem a hamvazószerdát követő csütörtökön kerül sor, mivel az épp - az étterembe járás szempontjából szintén népszerű - Valentin (Bálint) napra esik. Az MT Zrt. ezért - a gasztronómiai szövetségekkel egyeztetve - 2013. január 31-én szervezi meg az akciót Farsangi Torkos Csütörtök néven. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak.
A kezdeményezéshez mindazon szálláshelyek is csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy a Torkos Csütörtököt követő "hosszú hétvégére" speciális, kedvezményes ajánlatokat dolgoznak ki. Az akcióban részt vevő szálláshelyek a kedvezményes csomagot a szabad kapacitás függvényében biztosítják.
Idén több a kérdőjel
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szervezők a korábbi évek (az eseményt 2006-ban rendezték meg először, tavaly mintegy 160 ezer vendég torkoskodott ezernél is több hazai étteremben) tapasztalata alapján azt javasolják, érdemes a kiszemelt éttermekben előre interneten vagy telefonon asztalt foglalni.
Ehhez nyújt segítséget az esemény honlapján (január 14-től) működő éttermi kereső, ahol városra bontva böngészhetünk (majd) az akcióban részt vevő éttermek között. Kérdés ugyanakkor, hogy nem jelent-e gondot, hogy 20 nappal az idei Torkos Csütörtök előtt még nem elérhető az étteremkereső, így csak jövő héttől böngészhetjük még a részt vevő vendéglátóhelyek listáját.
A szervezőktől azt is szerettük volna megtudni, hogy nem tartanak-e attól, hogy idén kisebb lesz az érdeklődés, például azért, mert a szokásos február helyett januárban (általában az év első hónapja sok család számára a költekezés visszafogását jelenti) lesz az esemény, vagy azért, mert hónap végén rendezik meg a Torkos Csütörtököt, tehát pont fizetésnap előtt?
A Magyar Turizmus Zrt. csütörtökön kérdéseinkre azt válaszolta, hogy hogy a Torkos Csütörtök akcióhoz való csatlakozásra a jelentkezések még nem zárultak le, a csatlakozók és az ajánlatok regisztrálása folyamatban van. A jelentkezésekről illetve a csatlakozott éttermek és egyéb partnerek számát illetően a későbbiekben adnak tájékoztatást.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó