Wind and winter rain. People in the rain

Kiadták a riasztást: brutál viharos szél, havazás tarolja le az országot

2023. december 23. 12:25

Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével széllökés miatt adták ki a figyelmeztetést az ország nagy részére. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

Az északnyugati szelet több helyen kísérhetik időnként viharos - általában 60-85, kevés helyen 85 km/h-t meghaladó széllökések, majd - átmeneti szünet után - késő délután az Észak-Dunántúlon helyenként újra előfordulhatnak hasonló erősségű lökések.

Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével széllökés miatt adták ki a figyelmeztetést az ország nagy részére. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

Ma az esőből, havas esőből, havazásból összegyűlő napi csapadékösszeg az Észak-Dunántúlon nagyobb területen is elérheti a 20 mm-t, de elsősorban Győr-Moson-Sopron térségében a 30 mm-t is meghaladhatja.

A Dunántúl délnyugati megyéit leszámítva délutánig alapvetően gyenge intenzitású havazás várható, amelyből jellemzően lepel-3 cm vastagságú, gyorsan olvadásnak induló hóréteg képződhet. Délután észak, északnyugat felől intenzívebb csapadékrendszer érkezése valószínű, amelyből újabb havazás várható és a Dunántúl délnyugati felét leszámítva többfelé is kifehéredhet a táj.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagyobb eséllyel a Dunántúl északkeleti részein és a főváros tágabb térségében 5 cm-t meghaladó lehet a frissen kialakuló hóréteg, míg a magasabban fekvő tájakon ez néhol elérheti, meghaladhatja az 5-10, néhol akár a 15 cm-t is. A hóréteg várhatóan olvadozni fog, de a magasabb részeken tartósabban meg is maradhat. Éjszaka délnyugat felől enyhülni kezd az idő és a csapadék intenzitása is csökken, ezért vasárnap a reggeli órákig - az Északi-középhegység magasabb térszíneinek kivételével - esőbe vált a csapadék halmazállapota.

Az is kiderült, hogy az erős, viharos szél a magasabban fekvő helyeken hordhatja a havat. Kis eséllyel ma a déli órákig északkeleten megdörrenhet az ég.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm