A Pénzcentrum 2024. május 8.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Szeptemberben szinte végig meleg, napos időnk volt, ám szombaton kisebb lehűlés várható.
Az idei nyár igen nehezen akar véget érni, szinte egész szeptemberben meleg, napos időnk volt. Szombaton azonban nyugat-keleti irányban egy keskeny, szakadozott felhősáv vonul át az ország felett, melyből északon – igaz, csak elvétve – előfordulhat kisebb záporeső – írja a met.hu.
A szél először a Dunántúlon, délutántól pedig északkeleten és keleten is megélénkül, helyenként meg is erősödik. Nappal 22 és 28, késő este 13 és 19 fok között valószínű a legmagasabb hőmérséklet. A tartósabban felhős északi országrészeken nappal is csupán 20-21 fokig melegszik fel a levegő.
Vasárnap nem várható csapadék, napos időre van kilátás némi gomoly- és fátyolfelhővel. A délelőtti órákban hűvös idő várható, a levegő 16 és 19 fok közé melegszik majd, de az északi országrészben csak 13 fokig. Délután viszont tovább melegszik az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 között alakul, míg este 13 és 17 fok közötti hőmérséklet várható.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot