A hatodik ütemmel folytatódnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák.
Megerősítette a Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról.
A Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH hivatalos tárgyalásokba kezd a magyar állammal a repteret üzemeltető cég eladásáról – írja a hvg.hu. A tárgyalások azt követően indulnak meg, hogy a magyar kormány újabb ajánlatot tett a cég megvásárlására. Az AviAlliance GmbH közlése szerint a tárgyalások várhatóan több hónapig elhúzódnak majd, ezen idő alatt a jelenlegi tulajdonosok továbbra is működtetni fogják a Budapest Airportot, a napi működésben nem lesz változás.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt