Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba, így az utakon és a vágányokon muzeális járművekkel is lehet majd találkozni Budán és Pesten egyaránt a tavaszi-nyári időszakban.
Restaurálása után a nyáron ismét forgalomba áll a Centrumbusz, és nosztalgia élményjáratokat fog teljesíteni Budapest belvárosa és a ferihegyi repülőmúzeum között - tájékoztatta a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) közleményben az MTI-t
A Centrumbusz 1985-ben jelent meg Budapest közlekedésében, a Volánbusz ezzel a járattal egészítette ki a frissen átadott Ferihegy 2 terminál szolgáltatásait. Az Ikarus gyár külön erre a célra tervezte, és 260.32R típusjelzéssel látta el az autóbuszokat, amelyek a Ferihegyi repülőtér és az Erzsébet tér között szállították az utasokat.
A Centrumbusz flottájának igényes járművei a 80-as évek közepén a modern hazai vállalati vizuális kultúra előfutárai voltak. Egy feltörekvő szocialista ország képét közvetítették, amely képes helytállni a fejlett kapitalista országok diktálta versenyben.
A Légiközlekedési Kulturális Központ az Aeropark repülőgépmúzeum üzemeltetőjeként - a BKV és a Volánbusz mellett - az ország legnagyobb Ikarus nosztalgiabusz-flottájával rendelkezik. A központ a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is feladatának tekinti. Ebbe a sorba illeszkedik a most elkészült Centrumbusz, amelynek nosztalgiajáratain az utasok a 80-as évek retróhangulatát idézhetik fel.
A Centrumbusz célállomása a ferihegyi repülőmúzeum lesz, amely az elmúlt évben rekordszámú, 100 ezer látogatót fogadott - közölte az LKK.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság