Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
Kiadták a figyelmeztetsét: ismét por- és homokfelhő okoz veszélyes helyzetet ezen az útszakaszon
Az erős széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán csütörtök délután - figyelmeztetett az Útinform.
Honlapjukon azt írták, a sztráda 104-es kilométerének környezetében, Nagyszentjános/Bőny térségében kell számítani a látási viszonyok romlására.
Az Útinform minden autóst arra kér, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést és időben lassítsanak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet
- Szellemhotellé vált az egyik legkülönlegesebb szálloda
- Hungrail: a gigakamionok megjelenése társadalmi és környezeti károkkal járna
- Jön a magyar digitális állampolgárság - itt vannak a részletek
- Mianmarban buddhista kolostort támadott a légierő
- Nyomára akadtak egy ritka "szuperföldnek", van azonban vele pár gond