Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok.
Lengyelországban május 16-tól megszűnik a koronavírus-járvány elleni egészségügyi intézkedések gyors foganatosítása érdekében meghirdetett járványhelyzet, amelyet másik, készenléti jellegű jogi helyzet vált fel - közölte pénteki sajtóértekezletén Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.
Lengyelországban március végén már feloldották az összes járványügyi korlátozást, kivéve az egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező maszkviselést. A korlátozások bevezetését lehetővé tevő járványhelyzetet 2020. március 20-án vezették be.
A járványhelyzetet hivatalosan új jogi forma, a járványügyi vészhelyzet váltja fel. Erről Niedzielski a pénteki sajtóértekezletén elmondta: ez "bizonyos törvényhozói készenlét" fenntartását teszi lehetővé, egyben viszont jelzi, hogy a helyzet "határozottan jobb", a kockázatok alacsonyabbak.
A vészhelyzet legalább szeptemberig marad érvényben, az a hónap lesz ugyanis "valódi tesztje annak, hányadán is állunk a járvánnyal" - fogalmazott a miniszter.
Az aktuális járványügyi adatok kapcsán Niedzielski megerősítette: a az újonnan diagnosztizált fertőzések száma folyamatosan csökken, pénteken a mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban 611 új koronavírus-fertőzést mutattak ki. Egyre alacsonyabb a kórházi kezelésre szoruló Covid-19-betegek száma is, jelenleg megközelítőleg ezer személyt ápolnak kórházban. Az orvosok az ő esetükben is a betegség könnyebb lefolyásáról számolnak be - tudatta az egészségügyi tárca vezetője.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor
- Kína várost alapíthat a Holdon - mutatjuk
- Kegyetlenül meggyilkoltak három turistát Mexikóban
- Két magyar a tenisz top 50-ben, Marozsán Fábián karriercsúcson
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után