Az elmúlt év során jelentősen megnőtt a spanyol tengerpartra költözni vágyó magyar nyugdíjasok és nyugdíj előtt állók érdeklődése.
Ukrán menekültek százezrein segítettek már a magyarok: soha nem látott ekkora humanitárius krízist az ország
Magyarország történetének legjelentősebb humanitárius segélyakciója zajlik, mivel a háború kitörése óta már több mint 200 ezer menekült érkezett hazánkba Ukrajnából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés ülésén. Napirend előtti felszólalásában a tárcavezető arról számolt be, hogy Ukrajna felől eddig 201 706 fő lépett be Magyarországra.
Magyarország történetének legjelentősebb humanitárius segélyakciója zajlik, mivel a háború kitörése óta már több mint 200 ezer menekült érkezett hazánkba Ukrajnából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés ülésén. Napirend előtti felszólalásában a tárcavezető arról számolt be, hogy Ukrajna felől eddig 201 706 fő lépett be Magyarországra. Leszögezte: a magyar állam intézményei felkészültek arra, hogy minden menekültről gondoskodjanak, a hosszabb ideig maradók számára munka, gyermekeik számára pedig iskolai, óvodai vagy bölcsődei ellátás lesz biztosítva.
Tájékoztatása szerint a segítségpontokon eddig 115 ezer ember kapott segítséget, miközben a kormány által indított a Híd Kárpátaljáért segélyprogram számlájára már 638 millió forintnyi adomány érkezett. Emellett a kormány 583 millió forint értékben 800 tonna élelmiszert és 200 tonna higiéniai terméket szállított Kárpátaljára, illetve teljes körű egészségügyi ellátást ajánlott fel a kórházi kezelést igénylő ukrán gyerekek számára - mutatott rá, hozzátéve, hogy jelenleg 128 beteg gyerek befogadásának technikai lebonyolításáról folynak tárgyalások.
Szijjártó Péter fontosnak nevezte a világos és egyenes beszédet ebben a helyzetben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország elítéli a katonai agressziót, kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása, kiáll az ukránok mellett. "Szörnyű és megdöbbentő, hogy a 21. század első negyedének végén Európában városostromok és brutális háborús cselekmények történnek. Szörnyű látni, ahogy családok élete, eddigi teljesítménye válik semmissé, és egy-egy bőröndbe vagy hátizsákba kell belezsúfolni egy élet munkájának gyümölcsét, és meg kell indulni a bizonytalan helyzetből, az életveszélyből a menedék reményében" - fogalmazott. A miniszter ezt követően arról beszélt, hogy a kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának megóvása, a honvédség ezért erősítette meg a jelenlétét a keleti határ közelében, illetve meg kell előzni a belesodródást a háborúba. Utóbbi érdekében a kormány egyértelmű döntést hozott: sem katonát, sem fegyvert nem küld a háborúba, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását az ország területén közvetlenül Ukrajnának. Aláhúzta, hogy az ilyen szállítmányok megsemmisítendő katonai célpontnak számítanak, márpedig az emberek nem tehetők ki ennek a veszélynek.
Szijjártó Péter fontosnak nevezte az Európai Unió egységének fenntartását, és emlékeztetett rá, hogy Magyarország minden egyeztetésen részt vett, részese minden szankciós döntésnek. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy hazánk energiabiztonságának veszélyeztetése "vörös vonalat" jelent, ezért a kormány nem fogja támogatni egy esetleges gázembargó bevezetését Oroszországgal szemben. "A földgázszállítás nem ideológiai, nem politikai, nem filozófiai, hanem fizikai kérdés. Vagy vannak gázforrások, vagy nincsenek. Vagy vannak vezetékek, vagy nincsenek" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy meg kell akadályozni, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
(Címlapkép: MTI/Balázs Attila)
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal