Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest.
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő munkálatai miatt közlekedési korlátozásokra kell készülni a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján kedden.
A NEK előkészítő munkálatai miatt már hétfő este 20 órától lezárták a Hősök terét és a Kós Károly sétányt szeptember 13-án 18 óráig. Szintén korlátozzák a forgalmat a Hősök tere és a Gundel Károly út között az Állatkerti körút egy szakaszán ebben az időszakban. A BKK szerint kedd 6 órától szeptember 15-én 18 óráig lezárják az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Zichy Mihály út között. A legfrissebb információk a BKK info oldalon olvashatók.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása