A Pénzcentrum 2024. május 8.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Zivatarok vonulnak át főként a középső országrészben délelőtt pedig kelet, északkelet felé haladva legyengülnek, illetve Felvidék felé távoznak.
Napközben elenyésző az esélye zivatar kialakulásának (délután legfeljebb egy-egy gyenge góc alakulhat ki a Dunántúlon), majd késő délutántól, estétől a középső és keleti tájakon ismét nagyobb számban számíthatunk zivatarokra. Ezen belül a legintenzívebb zivatartevékenység az Északi-középhegység környezetében várható az éjszakai órákban, amely hétfő hajnalban is kitarthat - írja honlapján a Meteorológiai Szolgálat.
Viharos (60-90 km/h) széllökések, intenzív csapadék (10-20 mm, néhol 25-30 mm) és jégeső (1 cm körül) társulhatnak a zivatarokhoz, de este az északi tájakon akár felhőszakadás is előfordulhat.
Az ország nagy részén, délnyugati kétharmadán 25 fok fölött alakul a napi átlaghőmérséklet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot