10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
2021 sem a turizmus éve? Mutatjuk, honnan és mikor kezdenek özönleni majd a külföldiek Budapestre
Bár a belföldi, vidéki turizmus stabilan elkezdte a visszaépülést, a külföldi vendégek tömeges fővárosi foglalásaira az előrejelzések szerint még őszig várni kell. A járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is csak 2-3 év múlva érheti el – mondta el Polgár Tibor, az IntercityHotel Budapest igazgatója.
Lassan, de biztosan elindult a turizmus visszaépülése
2021. június 16., Budapest
A fertőzöttségi adatok csökkenése és az országos nyitás hatással volt a belföldi foglalási hajlandóságra is. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ előfoglalási adatai szerint a három nyári hónapra már több mint 1 millió vendégéjszaka-foglalást rögzítettek, ezek pedig 75 százalékban magyar vendégektől érkeztek. Hasonló irányba mutat a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése is, amely szerint a magyarok 70 százaléka tervez egy éven belül belföldi utazást. A vidéki szállodák szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen itt a foglaltság akár még a tavaly nyári szezon adatait is meghaladhatja, de a szektor fővárosi képviselői is bizakodóak az év második felével kapcsolatban.
Újraindulás csökkentett létszámmal
Az idei nyarat a fővárosi hotelek, így a Deutsche Hospitality szállodalánc első budapesti szállodája, a 312 szobás IntercityHotel Budapest is csökkentett létszámmal és flexibilis munkakörökkel tervezi – mondta el Polgár Tibor. Egy átlagos nyáron a fővárosi hotelekben a vendégek 90 százaléka külföldi turista. Jelenleg a hoteleket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, de elméletben nincs technikai akadálya annak, hogy július 1-től Magyarországon is lehessen használni az uniós Covid-igazolványt.
Tizenkét országgal (Bahrein, Ciprus, Cseh Köztársaság, Észak-Macedón Köztársaság, Georgia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerb Köztársaság, Szlovénia, Törökország) már megegyezett a kormány a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, az ezekből az országokból érkező emberek angol nyelvű igazolásait pedig kötelesek elfogadni Magyarországon. Emellett jó hír az is, hogy az UEFA-meccseket rendező országokba, így Budapestre is be lehet utazni negatív PCR teszt bemutatása ellenében.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Polgár Tibor szerint a különböző piackutatások azt mutatják, hogy a visszaépülés – amennyiben nem lesz újabb, tömeges megbetegedéseket és lezárásokat hozó hulláma a járványnak – legkorábban idén ősszel kezdődhet meg a fővárosban. A külföldi vendégek esetében először az Európában belüli desztinációk épülhetnek újra, a tengerentúli piacnál ez nehezebb és lassabb lehet. A 2022-es év a csoportos foglalások alapján már biztatónak tűnik, összességében azonban a járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is csak 2-3 év múlva érheti el.
Budapest ennek ellenére eddig is közkedvelt úti cél volt, így bízunk abban, hogy amennyiben a a járványhelyzet engedi, még ősz előtt újra megjelennek a látogatók
– mondta Polgár Tibor.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye