A választásokat április 17-én tartották Horvátországban, ám szabálytalanságok miatt két szavazókörzetben meg kellett ismételni a voksolást az azt követő vasárnap.
A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen - olvasható a koronavirus.hr oldalon.
A válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a testület vezetője még arról beszélt, hogy egy oltással is engedélyezi a határátlépést, a rendeletet azonban nem részletezte.
A Covid-19-járvánnyal kapcsolatos információkat tartalmazó hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint karanténkötelezettség nélkül azok léphetik át a határt, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel vagy az Európai Unióban elfogadott gyors antigénteszttel, illetve megkapták mindkét oltást (kivéve, ha olyan vakcináról van szó, amelyet csak egyszer kell beadni). A második dózistól számítva legalább 14 napnak kell eltelnie. A hét év alattiak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.
Egy oltás csak abban az esetben elégséges, ha az illető már átesett a koronavírus-fertőzésen, és azt igazolni is tudja. Az első oltástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap. A korábbi fertőzöttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással.
A rendelet nem tesz különbséget a vakcinákat illetően. Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kell ismételni a tesztelést.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság