A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) friss kutatás alapján a turizmus lehet idehaza a húzóágazat 2024-ben.
A főpolgármester a Facebookon számolt be róla, hogy 400 forintos dugódíjat és az autós sávok elvételét tervezheti a kormány annak érdekében, hogy a Galvani híd megépülését követően biztosítva legyen a forgalomcsillapítás Budapest egyéb részein.
Zajlik a Galvani híd tervezése, melynek egyik legfőbb célja, hogy elvezesse a főváros belső részeiről az autósforgalmat, és így tehermentesítse Budapest útjait. A főpolgármester szerint azonban a híd tervezésével összefüggő kormányzati háttérdokumentumokban arra utalnak, hogy a forgalomcsillapítást nem is maga a híd megépülése jelentené, hanem az ezzel párhuzamosan a kormány által bevezetni kívánt dugódíj és egyéb intézkedések. Karácsony Gergely Facebook posztjában így fogalmaz:
A Telex cikke alapján a tervek szerint áthaladásonként 400 forintot fizetne minden autós Pesten a Hungária körút, Budán az ahhoz csatlakozó úgy nevezett budai körút keresztezésekor. A főpolgármester kitért arra is, hogy transzparens és részletes párbeszédet kellene folytatni erről a budapestiekkel, és bár a főváros támogatja a forgalomcsillapítást és a belváros tehermentesítést, a változtatásokat megelőzően a budapestiek bevonására lenne szükség egy ilyen döntés során.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása