Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Torlódik a forgalom a záhonyi és a nagylaki határátkelőnél.
A rendőrség vasárnap reggel a honlapján azt közölte, hogy Záhonynál az Ukrajna felé tartó személyautóknak több mint nyolc órát kell várakozniuk a határátlépésre. A Románia felé tartó személyforgalom is torlódik, az autósoknak három órát kell várakozniuk Nagylaknál - írták.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket
- Ámokfutás Óbudán: kiderült, miért jár 64 büntetőpont
- Ma még napszemüvegre is szükség lehet, de sajnos már nem sokáig - időjárás-jelentés
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok