A lista első helyére Olaszország került, azon belül a római Trevi-kút. Minden egymillió, Olaszországba látogató britre 478 zsebtolvajlási eset jutott 2023-ban.
Hétfőn több centi eshet, jelenleg úgy látszik Pest megye lesz a befutó.
Ahogy megérkezett a december és vele együtt a tél, úgy látszik a havazás sem várat sokáig magára. Az előrejelzések szerint hétfőn bizony esni fog a hó, és akár kedd reggelig meg is maradhat. Az időkép előrejelzése szerint például több centi is eshet, és most úgy néz ki Pest megyében lehet ezt majd leginkább érzékelni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Orbán Viktor Ferihegyről jelentkezett
- A kínai elnök már az Oroszlános udvarban
- Van egy kis gáz – elkezdtek ismét az európai gázárak emelkedésére fogadni
- Illegális cigarettagyárat számoltak fel a NAV nyomozói
- Valaki vásárolt magának egy szuperszámítógépet egy árverésen
- Kormányinfó: délután fél 6-kor tesz bejelentéseket Orbán Viktor és Hszi Csin-ping