18 °C Budapest

Jobb, ha felkészülsz: zivataros pünkösd elé nézünk

2019. június 6. 09:31

Az OMSZ előrejelzése szerint bizony zivataros hétvégére, és ezáltal jócskán esős pünkösdre kell készülni, már ami egyelőre a vasárnapot illeti.

Vegyük sorba, az OMSZ hivatalos előrejelzése szerint csütörtökön az ország egész területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ám ezen felül

  • pénteken: 13 megyére lesz érvényen ugyanez a figyelmeztetés
  • szombaton: 8 megyére
  • vasárnap pedig: 14 megyére.
Forrás: OMSZ

Mindez zivatar esetében azt jelenti, - nem vicc - jégeső is előfordulhat!

Forrás: OMSZ

Jobb lesz tehát mindenkinek felkészülni a hosszú hétvégét illetően, és folyamatosan figyelnie az előrejelzéseket, nehogy a kinti programot egy-egy váratlan esőzés mossa el.

Forrás: OMSZ

És igen, mindez pünkösd vasárnapra is vonatkozik, ugyanis az ország akkor is szinte teljes mértékben sárgában pompázik.

Forrás: OMSZ
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem