11 év alatt 27 ezerről 93 ezer főre emelkedett a Magyarországon tartózkodó ázsiaiak száma. Mint kiderült, így ez a csoport adja a legnépesebbet a hazánkban...
2021-től magáncégeket is bevonnának a magyarországi közösségi közlekedésbe. Az illetékes helyettes államtitkár szerint a rendszeren már dolgoznak, keresik az új szereplőket is.
Uniós kötelezettség Magyarország számára a piacnyitás a tömegközlekedés terén, ezt kötné össze a kormány egy hatékonysági fejlesztéssel - mondta el az InfoRádióban Érsek István, a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár.
- fogalmazott Érsek István. Arról is beszélt, hogy az informatikai egységesítés 2020. december 31-ével zárul le, ezzel párhuzamosan zajlik a piacnyitás előkészítése, a pályáztatások előkészítése.
Az egész rendszer átalakul
A piacnyitás részleteiről szólva Érsek István elmondta, nem csökkenhet az utasok biztonsága és kényelme a teljesen átalakított, rugalmas rendszerben, amelyben a Volán- és a MÁV-szolgáltatókon kívül más cégek számára is lehetővé válik a közösségi személyszállítás.
- tette hozzá. Az új szisztémának már idén is láthatók lesznek részeredményei, de az érdemi munkát 2020-ban végzik el, és 2021 januárjától a mostani elképzelések szerint egy, a maitól gyökeresen eltérő közlekedési rendszerrel találkozhatnak majd az utasok.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
- Békemenetet hirdettek - a helyszín a Margitsziget
- Kormányt alakít Andrej Plenkovic Horvátországban
- Térképre vitték, hol tart most az orosz területszerzés - a Nyugat és az oroszok is
- Négy új minisztert nevezett meg a lengyel kormányfő