10-ből 4 magyar olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni egész évben, nemhogy a főszezonban.
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart előre tervezett karbantartás miatt, ez idő alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart előre tervezett karbantartás miatt, ez idő alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik. Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.
A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint, a jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik, a különböző vasúti internetes keresőkben - köztük az Elvira oldalon és a vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon - a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz - mondta a MÁV-Start igazgatója.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Meghalt a balatoni vitorlázás legendája
- Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében
- Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek
- Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon"
- Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését