Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Délelőttől kezdődően ismét megerősödik az északnyugati szél, a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharos lökésekre is számítani kell. A széllökések következtében 9 megyében valamint a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Délelőttől ismét nagy területen megerősödik az északnyugati szél - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén viharos (65-70 km/h körüli) lökésekre is számítani kell. A Dunazug-hegyvidék és a Bakony magasabb részein időnként 80 km/h-t meghaladó szél is lehet. Holnap nyugaton továbbra is nagy területen marad erős az északnyugati szél, legnagyobb részt a Dunántúli-középhegység és a Duna menti területeken lehet majd viharos (60-65 km/h) széllökésekre számítani. Érezhető mérséklődés csütörtök késő délutántól várható.
Ma a tegnapinál jóval kisebb számban, nagyobb eséllyel délután, este az ország északkeleti megyéiben fordulhat elő (nem heves) zivatar. Csütörtök délutántól keleten, északkeleten megnő az esély zivatarok kialakulására, amelyeket egy-egy helyen felhőszakadás (>20-25 mm) és szélerősödés (45-60 km/h) kísérhet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Erősödött hétfőn a forint
- Forgalommal szemben hajtott fel egy lengyel kamionos az M30-asra - fotó
- Erőszakkal akarta visszaszerezni a pénzét, de rossz házba tört be
- Kínai napelemgyártók léptek vissza, miután az EU vizsgálatot indított
- A cseh belügyminiszter szerint előrelépés az uniós migrációs paktum
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás