A hosszú hétvégékén - például a pünkösdin - jellemzően egy-egy várost látogatnak meg az utasbiztosítással külföldre utazók magyarok.
Népszerű, újszerű és környezetkímélő közlekedési eszközöknek tiltott meg a járdán való haladást az első kerületi önkrományzat. Mivel a hoverboardokat, segway-eket és egyéb, egyre népszerűbb közlekedési eszközöket a forgalomban tilos használni, így gyakorlatilag ezen eszközök használatát ellehetetlenítették a kerületben.
Július 15-től tilos az I. kerület tulajdonában lévő gyalogutakon és gyalogos övezetekben elektromos meghajtású eszközöket használni, erről döntött a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete. A képviselők elfogadták az előterjesztést és módosították a közösségi együttélés szabályairól szóló önkormányzati rendeletet. Erre azért volt szükség, mert a kerültben egyre elterjedtebbek az elektromos közlekedési eszközök használata, amelyek miatt már több baleset is történt - írja közleményében a Budavári Önkormányzat.
Az új rendelet szerint a jövőben nem lehet majd pl.: segwayt, elektromos rollert, hoverboardot, elektromos gördeszkát használni az I. kerület gyalogos útjain. Ezeken a területeken kizárólag kézben vagy tolva lehet használni az elektromos eszközöket. A képviselő-testület azért döntött így, mert sokszor csapatokban, fegyelmezetlenül és nagy sebességgel közlekednek ezekkel az eszközökkel, veszélyeztetve a járókelőket. A rendelet nem vonatkozik a rendvédelmi szervek járműveire és eszközeire, valamint a mozgáskorlátozottak által használt eszközökre.
Az egyre népszerűbb elektromos közlekedési eszközökről és azok beszerzési költségéről mi is írtunk nemrég, cikkünket ide kattintva olvashatod el.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei