Idén a magyarok több mint harmada tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők aránya.
Hamarosan rengeteg olyan helyen kell majd fizetni a parkolásért Budapesten, ahol eddig nem kellett, a Kelenföldi pályaudvar környéke, a Gellérthegy és az infopark is áldozatául esik a változtatásnak - írja a Napi.hu.
- Fizetős lesz a XI. kerületben a Bocskai út-Karolina út-Villányi út-Tas vezér utca által határolt területen, a díj 265 forint lesz óránként.
- Szintén fizetni kell majd a Gellérthegy teljes XI. kerületi részén, ahol szintén 265 forint lesz az óradíj.
- Az Őrmezei lakótelepen megszűnik az ingyenes parkolás, ott 175 forint lesz egy óra várakozás.
- Az Infopark területéről kitessékelik a P+R parkolókat, 175 forint lesz egy óra parkolás, a a Warga László úton kívül.
- Kelenföld sem ússza meg, a Szerémi út-Galvani utca-Andor utca-Egér út-vasút-Hamzsabégi út által határolt területen 175 forint lesz a parkolási díj.
Egyéb változások is várhatóak, részletek a lapban.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját