Egyre kevesebben vesznek motorkerékpárt Magyarországon

2017. április 12. 08:31

Alig több, mint 370 új motorkerékpárt adtak el az első negyedévben Magyarországon, ami közel 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - írja a Világgazdaság szerdai száma a Datahouse adataira hivatkozva.

Ez azt jelenti, hogy - ha nem történik trendforduló - 2017-ben is nagyjából kétezer új kétkerekű találhat gazdára Magyarországon, ami töredéke a válság előtt megszokott mennyiségnek. (2006-ban még közel tízezer új motort értékesítettek a márkakereskedők.)

Mint írják, az új motorok értékesítése annak ellenére nem akar magára találni, hogy a forgalomban lévő járművek mennyisége fokozatosan emelkedett az elmúlt években: a KSH adatai szerint 2016 végén több mint 162 ezer motorkerékpár rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, ami 14 százalékos emelkedés 2010-hez viszonyítva. Ennek alapján - a Datahouse adatai szerint - a motorok részesedése valamivel 4 százalék feletti a hazai járműállományban.

Az állomány emelkedése mögött pedig egyértelműen a magánimport növekedése áll: ennek legfőbb oka, hogy a német, olasz, osztrák piacokon a hazainál jóval olcsóbban lehet viszonylag jó állapotú járműveket találni, amelyeket még a magas adóterhek mellett is megéri itthon forgalomba helyezni. A slágermodellek a japán gyártók középkategóriás - 500-600 köbcentiméteres motorral szerelt -, viszonylag olcsó modelljei, amelyek az adminisztrációs költségekkel együtt is félmillió forint körüli összegért menetkész állapotba hozhatók.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem