Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Ma szinte az egész országban esett az eső, az előre jelzések szerint ez havas eső, majd havazás váltja, de még az ónos eső sincs kizárva. Ráadásul jönnek a mínuszok is.
Éjszaka a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is már egyre inkább havas esőbe, havazásba megy át a csapadék, az Északi-középhegység völgyeiben átmenetileg kis valószínűséggel ónos eső is lehet - áll az OMSZ előrejelzésében. Megmaradó friss hó főként a Bakonyban és a Mecsekben valószínű. Az északi szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet késő este 0 és +4 fok között alakul.
Kedden borult lesz az ég, csupán északnyugaton szakadozik fel délután a felhőzet. Kezdetben többfelé várható csapadék; a Dunántúlon havas eső, havazás, majd napközben az esőt keleten is havas eső, havazás váltja fel, ezzel egyidejűleg nyugaton már megszűnik a csapadék. Megmaradó friss hó főként a Bakonyban és a Mecsekben, illetve az Északi-középhegységben valószínű, de 1-3 cm síkterületen, a Dunántúl déli felén is lehet. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +3 fok között valószínű.
Szerdán a Dunántúlon nagyobb területen szakadozott lehet a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. A Dunántúlon nem valószínű csapadék, keletebbre - elsősorban a Tiszántúlon - elszórtan fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás. Az északkeleti, északi szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- Eisenkrammer Károly: ilyen sportélményben, mint a Tour de Hongrie, még nem volt részem
- Biztonságosabb lesz a Windows, de sokkal lassabb is
- Traktortúltengés: lecsengett a mezőgazdasági boom Amerikában, elértéktelenednek a gépek
- Nagy meglepetés készül a Hertha BSC-nél
- Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra