Napos idő várható gomolyfelhőkkel a jövő hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel
Folyamatosan terjed kelet felé a havazás, miközben a nyugati országrészben csökken az intenzitása. A közútkezelő egyelőre nem jelzett nagyobb fennakadást az utakon - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
Zalaegerszegen a havazással együtt 50-60 kilométeres szél is fúj, a Bakonyban és Kékestetőn is megmarad a hó. A híradó tudósítója szerint Kékestetőn már egybefüggő, 6-8 centiméteres hóréteg alakult ki, vasárnap már szánkóversenyt rendeznek.
A Magyar Közút egyelőre nem jelezett nagyobb fennakadást. Honlapján a kezelő azt írta, a 83-as és 84-es főúton, valamint Fertőszentmiklós, Sárvár és Tapolca közelében, illetve a Bakonyban a mellékutak helyenként latyakosak, hókásásak.
KATTINTS! Durva havazás Magyarországon: fotókon az ítéletidő
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter