18 °C Budapest

Itt a tél: a 45. héten lesz, ahol már havazni is fog

MTI
2016. november 6. 19:02

Hétfőn több helyen kiadós esőre kell készülni, és a következő napokban is folytatódik a csapadékos idő, néhol havas eső, hó is lehet. A leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, és néhol nappal is 5 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az Erdély felé haladó, összefüggő csapadékrendszer mögött északnyugat felől szakadozik a felhőzet. Reggelig viszont területi átlagban is jelentős, többfelé 20 millimétert meghaladó csapadékra van kilátás. Emellett többfelé erős, néhol viharos lesz a szél is. Napközben a Dunántúl nyugati felében tartósan felhős idő várható, másutt a változóan felhős ég mellett általában több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 3-8 fok között, a Nyírségben 10 fok körül alakul. A nappali maximumok 7-12 fok között alakulnak, de a Nyírség egyes részein nappal egy-két fokot hűl a levegő.

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, csak rövid napos időszakok lehetnek kis körzetekben. Többfelé várható eső, zápor, a Dunántúl magasabban fekvő részein (körülbelül 300 méter felett) havas eső, hó is valószínű. A minimumhőmérséklet északon mínusz 2 és plusz 3, délen plusz 3-6 fok között valószínű. A maximumok a Nyugat-Dunántúlon 5-6, a Tiszántúlon 9-10 fok körül alakulnak.

Szerdán délelőtt a Tiszántúlon is megszűnik a tartós csapadék, és ezt követően napos idő várható elvétve futó záporral. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb. Napközben 5-9 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de néhol előfordulhat gyenge eső. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok között alakul.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Pénteken a reggeli ködfoltok délelőtt feloszlanak, s délutántól elszórtan kialakulhat eső, zápor, az Északi-középhegység térségében havas eső, hó is lehet. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben 2-8 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap erősen felhős lesz az ég. Szombaton szórványosan, vasárnap már többfelé várható eső, zápor, s helyenként a szél is megerősödhet. A minimumhőmérséklet szombaton mínusz 2 és plusz 3, vasárnap mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 5-10, vasárnap 5-11 fok körül alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem