Idén tavasszal újabb, 17 milliárd forint értékű beruházás-sorozat indul, amelynek keretében felújítják a műemlékvédelem alatt álló 1. Terminált.
A hétfői esőzéseknek ugyan vége, azonban egyelőre nem tért vissza az igazi, nyári meleg. Ugyan a távolabbi kilátások kánikulát mondanak, de vajon merjünk rövidnadrágot vagy szoknyát húzni csütörtök reggel?
Csütörtökön is túlnyomóan napos idő várható kevés és lapos gomolyfelhővel, csapadék sehol sem lesz. Az éjszakára mérséklődő északkeleti szél csütörtökön napközben ismét nagy területen megélénkül.
A távolabbi kilátásokért kattints időjárás aloldalunkra!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között várható, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26 és 29 fok között alakul.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.