Idén a magyarok több mint harmada tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők aránya.
Márciusban forgalomba állhat az első hosszú, 56 méteres CAF-villamos Budapesten, az 1-es vonalon - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kiadta a villamos típusengedélyét, valamint az első szerelvény üzembe helyezési engedélyét is, a jármű március végétől már szállíthat utasokat a Bécsi út és a Fehérvári út közötti 1-es vonalon - közölték.Budapesten kilenc CAF (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) Urbos 3 típusú villamos van, és még három érkezik a spanyol gyártótól. A szerelvények május közepéig megkapják az üzembe helyezési engedélyt és forgalomba állnak az 1-es villamos vonalán. A BKK közölte továbbá, hogy a CAF a hosszú járművek típusengedélyét, valamint az első jármű üzembe helyezési engedélyét is a szerződéses határidőn belül szerezte meg.
A hosszú CAF-villamosok a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamosok a világon: egyszerre 345 ember utazhat rajtuk. A szeptember közepén bemutatott rövidebb szerelvények már közlekednek is a 3-as és a 17-es villamos vonalán, de hamarosan a 19-es és a 41-es vonalon is szállíthatnak utasokat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Horrorisztikus buszbaleset történt Floridában – videó
- Váratlan fordulat: annyira nem talál edzőt a Bayern, hogy maradhat Thomas Tuchel
- Eltiltást kapott a magyar párbajtőröző, ugrott Párizs is
- Csicsmann László az Arénában: nincs tárgyalásos megoldás, a katonai eseményeké marad a főszerep Gázában
- Borzalom az M1-esen: három halott egy kamion rakterében
- Lovat vettek az 54 000 forintos bankjegyekkel