Napos idő várható gomolyfelhőkkel a jövő hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel
A pénteki napos idő után a hétvégén beborul az ég, és több hullámban várható eső, szombaton az ország északkeleti részén ónos esőre is számítani kell, olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében.
Mérséklődnek a hajnali fagyok, szombaton legfeljebb mínusz 5 fok lesz, napközben 1-6 fok várható. Vasárnap is többfelé várható eső, többnyire erősen felhős lesz az ég. Hajnalban mínusz 1 -4, napközben 2-7 fok lesz. Hétfőn is kitart az esős idő, a déli szél több helyen megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 3-8 fok körül várható. Kedden délután felszakadozik a felhőzet és megszűnik a csapadék, 3-9 fok lesz.
KATTINTS! Friss, folyamatosan frissülő időjáráshíreket itt találsz
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint
- Más világ kezdődött a Balatonnál - itt vannak a részletek
- Néhány napra szinte nyár lesz, de eső is jön - heti időjárás-előrejelzés
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella